Miért nem tudunk tartósan örülni a sok millió forintért megvett új autónknak? Például azért, mert egy anyagi jellegű jutalom iránti vágyakozás sokkal intenzívebb érzés és fokozottabb agyi aktivitással jár, mint annak tényleges megszerzése – így nem csoda, hogy a hőn áhított autó birtokba vétele felett érzett eufória eltörpül a várakozás izgalma mellett.

Hosszas és gondos mérlegelés után miért választjuk gyakran a kedvezőtlenebb hitelkonstrukciót? Azért, mert a jövőben rejlő bizonytalanság miatt ilyen döntésnél sokszor lehetetlenség egzakt eredményre jutni, és bár azt gondoljuk, mindent gondosan mérlegeltünk, végül mégis azt a hitelt választjuk, amit a számunkra szimpatikus hitelügyintéző ajánlott.

Boldogabbnak érzi-e magát a Forbes 400-as listán szereplő amerikai milliárdos, mint a maszáj kecskepásztor? Árnyalatnyival igen: egy hetes skálán 5,8, illetve 5,7 pont a két csoport válaszainak átlaga. Ez a különbség ugyanakkor elhanyagolható ahhoz a szakadékhoz képest, ami egy milliárdos és egy kecskepásztor életvitele között tátong.

Az A4C Books Kiadó napokban megjelent első kötetének, Jason Zweig: Agyam és a pénz című könyvének neuroökonómiai következtetéseiből kiderül, hogy a pénzzel kapcsolatos, látszólag irracionálisnak és érzelemvezéreltnek tűnő mindennapi döntéseink teljesen logikusan következnek abból, ahogyan és amilyen célra agyunk az evolúció évezredei alatt kifejlődött. Nem elég a számokat tekinteni, az egyéni érzelem a költéseinknél is komoly szerepet játszik. A Concorde Alapkezelő támogatásával megjelent kiadvány bepillantást enged a viselkedési gazdaságtan e részterületének összefüggéseibe.

A szerző, Jason Zweig neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen Benjamin Graham az értékalapú befektetés bibliájának tartott és magyar nyelven először 2011-ben megjelent művének, Az intelligens befektető aktualizált kiadásnak szerkesztője, aki Graham eredeti szövegéhez fejezetenként kommentárokat írva a mai olvasó számára is kézzel foghatóvá tette az először a 1949-ben publikált klasszikust.

A neuroökonómia a pszichológiát, az idegtudományt (neurológiát) és a közgazdaságtant ötvöző új tudományág. Napjainkban divatos a fogyasztói döntések neurológiai-pszichológiai oldalról való megközelítése (lásd például neuromarketing). A neuroökonómia a viselkedési gazdaságtannal (behavioural finance) rokon terület. Ez utóbbi leegyszerűsítve abból indul ki, hogy a hagyományos közgazdaságtan feltételezéseivel ellentétben az ember nem mindig cselekszik racionálisan, mivel a döntéshozatalban az érzelmeknek, pszichológiának – és mint ebből a kötetből látjuk, az agyunkban zajló idegi aktivitásnak – is szerepe van. Hogy egy egyszerű példával szolgáljunk: 1000 Ft megnyerése nem ugyanazt az érzést váltja ki, mint 1000 Ft elvesztésének az elkerülése – noha a két kimenet közötti számszerűleg ugyanannyi a különbség.

A szerző neurológiai, biológia és evolúcióelméleti oldalról közelítve mutatja be, hogy az irracionális (vagy érzelemvezérelt) döntéseink teljesen összhangban vannak azzal, ahogyan és amilyen célokra az agyunk kifejlődött. Felépítésében, méretében alig tér el a több tízezer évvel ezelőtt élő ember agyától, miközben jelenleg olyan feladatokra használjuk (például befektetési döntések meghozatal), amelyek legfeljebb néhány száz éve léteznek (gondoljunk csak bele: az első mai szemmel is tőzsdének tekinthető intézmény a 18. században alakult ki). Nem természetellenes tehát, ha az ilyen feladatokkal bizonyos korlátok mentén képes csak megbirkózni.

A szerző a befektetésekhez kapcsolódó folyamaton és emberi érzelmeken megy végig. Gondolkodás és érzés. Mohóság. Előrejelzés. Elbizakodottság. Kockázat. Félelem. Meglepetés. Megbánás. Boldogság.

A könyv kézzelfogható példákat vonultat fel korábban hallott, de meg nem magyarázott állításokról.

Neurológiai laborokban végzett fMRI-vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy a vágyakozás valami iránt intenzívebb érzésekkel és agyműködéssel jár, mint a birtoklás megélése. Hevesebb érzelmeket vált ki belőlünk például a rulettkerék pörgése alatti izgatott várakozás, mint a piros szín eltalálásával megnyert pénzösszeg okozta öröm.

Érzéseink és ösztöneink ráadásul gyakran felülírják józan számításainkat. Amikor az a feladat, hogy egy piros és fehér golyókat tartalmazó tálból pirosat húzzunk, az emberek többsége szívesebben próbál szerencsét egy olyan tálból, amelyben 9 piros és 91 fehér golyó van, mint egy olyanból, amely 1 piros és 9 fehér golyót rejt. Tudják, hogy előbbi kisebb nyerési esélyt kínál (9 százalék a 10 százalék ellenében), mégis úgy „érzik”, hogy abban több a nyerő golyó.

Az ember ezen kívül kényszeres jövő-kitaláló. Még akkor is, amikor pontosan tudja, a lehetetlenre vállalkozik. Egy kísérletben elmondták a résztvevőknek, hogy véletlenszerűen fog a szemük előtt piros és zöld fény felvillanni, de 5-ből 4-szer mindig a zöld villan fel, és a feladatuk az, hogy kitalálják a következő fény színét. Ahelyett, hogy állandóan a zöldre tippelve megelégednének a biztos 80 százalékos találati aránnyal, az emberek megpróbálnak túljárni a véletlen eszén és tippelni kezdenek. Ezzel átlagosan 67 százalékra rontva eredményüket. Ami igazán figyelemre méltó: ugyanebben a kísérletben a galambok és a patkányok rájönnek, hogy mindig a zöldre kell tenni, így ebben a tekintetben felülmúlnak bennünket, embereket.

Ugye, Ön is jobbnak véli magát az átlagnál – mindegy, hogy autóvezetésről vagy a munkájáról van szó. Ez a fajta elbizakodottság is genetikailag kódolt és egyáltalán nem céltalan. Gondoljunk csak bele: kellő önbizalom híján az ősember ki sem merészkedett volna a barlang nyújtotta relatív biztonságból és éhen halt volna – mi pedig hogyan mernénk vállalkozást indítani vagy éppen befektetni, ha nem bíznánk önmagunkban.

A félelem faktor is érdekesen működik bennünk. Olyan dolgoktól rettegünk – gyakran túlzott mértékben –, amelyektől nem indokolt tartani, és olyanokat bagatellizálunk el, amelyek igenis veszélyt jelentenek számunkra. Klasszikus példája ennek a repüléstől való félelem, miközben az autózást a valósnál biztonságosabbnak véljük – főleg akkor, ha az átlagnál jobb sofőrnek vélt önmagunk ül a volán mögé. És hogy egy pénzügyi példát is hozzunk: sokkal inkább tartunk egy az 1929–es tőzsdekrachhoz hasonló – ám igen alacsony valószínűségű – összeomlástól, mint attól, hogy az infláció, ez a „csendes gyilkos”, apránként erodálja megtakarításaink értékét – noha ez utóbbi valós veszélyt jelent mindannyiunk számára.

S hogy miért összetett dolog a pénzügyi döntés? Mert egyszerre tudomány és művészet, amely gondolkodó és érző agyunk együttműködését igényli. Ezért is érdemes nagyobb megtakarításainkat szakemberekre bíznunk, hétköznapi pénzügyi döntéseink során pedig tisztában lenni azzal, hogy agyunk – természetes működéséből adódóan – hajlamos megtréfálni bennünket. Legyünk hát résen, ha a pénzünkről van szó!

A könyv magyar kiadása a Concorde Alapkezelő támogatásával jelent meg.

A szakújságírók számára tiszteletpéldányt küldünk.
Igényeiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várjuk.

További információ, sajtókapcsolat:
Holub Katalin
+36 20 922 6431