A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón a szervezet elnökének megválasztott Turi Dénes elmondta, érdekvédelmi szervezetként szeretnék képviselni a szövetkezeteket és segíteni a jó tapasztalatok terjedését.

 

Turi Dénes - aki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke is - közölte, első feladatként a következő néhány hónapban az ország minden részébe szeretnének eljutni és a nyugdíjas szövetkezetek alakításához és működtetéséhez szükséges információkat az érdeklődőknek átadni. „45 év munka mellett 25 évet a szövetkezeti szektorban töltöttem el. A tagi kapcsolati kötődés, a tagi szavazati arány, s általuk a szövetkezeti demokrácia, garanciát jelentő tisztességes gondolkodást biztosít” – fogalmazott.

 

Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) elnöke felidézte: körülbelül egy éve született meg az ötlet, hogy a diákszövetkezetekhez hasonlóan nyugdíjasoknak is létrehozzanak egy szövetkezeti formát, mivel érzékelték, hogy erre igény van. A jogszabály elfogadása után pedig egyre több nyugdíjas szövetkezet alakult - tette hozzá. Megjegyezte, azt remélték, hogy széles körű támogatást kap majd az ötlet, de csak a kormánypártok álltak melléjük. Hozzátette, ahogy az indulást, a piac és az érintetti kör igényeinek feltérképezését, a KözÉSZ további munkáját is segítik marketing és toborzás területeken, a stafétát azonban a mai napon átadják.

 

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket 2017. július 1. óta lehet bejegyeztetni, eddig 76 ilyen szervezet alakult meg 2890 fővel, több száz szerződéssel és nagyjából 1 milliárd forint éves szerződésállománnyal. „Időarányosan egészen jól állunk” – állapította meg. A cél, hogy a diákszövetkezetekhez hasonló eredményeket érjenek el egy éven belül, azaz jövő nyárra százra bővüljön a szövetkezetek, körülbelül 130 ezerre a tagok száma, és mintegy 40 milliárd forintnyi szerződést teljesítsenek évente. A teljes elérése 800.000 nyugdíjas és – becslések alapján modellezve a piaci nagyságrendet – 350 milliárd szerződéses teljesítés. Példaként említette, hogy a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 12 taggal alapította meg saját nyugdíjas szövetkezetét, de a teljes, 120 ezer főt számláló tagság jelentős része jelezte érdeklődését.

 

A miniszter kiemelte, a nyugdíjas-szövetkezetek nem pusztán gazdasági célú vállalkozások, hanem társadalompolitikai szerepük is van. Teljesen önkéntes alapú rendszert szerettek volna létrehozni azon öregségi nyugdíjban részesülő embereknek, akik visszatérnének a munka világába, de már nem akarnak teljes munkaidős állást vállalni. Úgy látják, hogy a nyugdíjszerű ellátásban részesülők körében is lenne erre a foglalkoztatási formára igény, ezért annyiban már módosították a jogszabályt, hogy a bányászjáradékban részesülők is beléphetnek a nyugdíjas szövetkezetekbe. A szövetkezetek alapítására vonatkozó 100 ezer forint cégbejegyzési illetéket a nyugdíjas szövetkezetek esetében felülbírálták és eltörölték.

 

Kósa Lajos szólt arról is, hogy az Államkincstár adatai szerint jelenleg 164 ezer ember dolgozik a nyugdíj mellett, számukra is kedvező lehetőséget biztosít a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekben történő munkavégzés. Jelenleg a nyugdíjasok aktivitása Magyarországon 2,4%, míg Németországban ez a szám 11%. A miniszter szerint mások a szervezeti keretek, amiket ha kibővítünk itthon ezzel a hungarikummal, lehetőséget teremtünk a nyugdíjasoknak arra, hogy nagyobb arányban kapcsolódjanak vissza.

 

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottja azt hangoztatta, a kormány alapelve, hogy aki Magyarországon dolgozni akar, annak legyen erre lehetősége, ideértve a nyugdíjasokat is. Közölte, már az Országgyűlés előtt van egy módosító javaslat, amelynek célja, hogy tovább bővítse a nyugdíjas szövetkezetekben foglalkoztathatók körét. Az Országos Foglalkoztatási Alappal (OFA) közösen január és február hónapban tájékoztató körútra indulnak, hogy az érintettek helyben kapjanak segítséget, információt és válaszokat a kérdéseikre.

 

A jogszabály szerint a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják.

 

További információ, sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)