A szinkronkorcsolyázó világbajnokságok 2000 óta íródó történetében - 2008 után - már másodszor rendezik a vb-t Budapesten. Ezuttal 21 ország 26 csapata indul, köztük a kanadai Nexxice, a világbajnoki cím védője. A sportág hatalmasságai, Svédország, Finnország, Oroszország, Kanada és az USA két két csapattal lépek jégre. Az éremtáblán Finnország áll az élen a vb-ken eddig nyert 20 éremmel, köztük 8 arannyal. A majd 16 korcsolyázóval jégre lépő csapatok mind megérkeztek a csütörtök este 19.30-kor a látványos megnyitóval és sorsolással kezdődő eseményre.  A mezőnyben a legfiatalabb a holland Linna Hyppa, aki májusban lesz 16 éves, a kora alapján legtapasztaltabb az ausztrál Chelsea Skene a maga 32 évével.

Jelenlegi formájában ez a vb lesz a Syma csarnokban rendezett utolsó verseny, melyen pénteken 18 órakor futják a rövid programokat, szombaton 15 órakor pedig a kűröket. Emellett a közönség a hivatalos edzéseken is találkozhat kedvenceivel.
Gulyás Erika a magyar csapat vezetőedzője elmondta, hogy a Team Passion néven szereplő magyarok óriási fejlődésen mentek át az elmúlt egy évben és mindenképpen a mezőny első felében szeretnének végezni. A látványos javulás részben annak is köszönhető, hogy a Svédországban élő, a világ legjobb edzőjének tartott (hat (!) világbajnoki elsőség a svédekkel) Dohány Andrea - párhuzamosan a svédekével - szerepet vállalt a Team Passion  felkészítésében is. Dohány Andrea is már itt tartózkodik Budapesten.

A szinkronkorcsolyázó vb szervező bizottsága meghívta a csütörtöki nyitóünnepségre a csupán 16 és fél éves  Dennis Vasiljevst, hogy gálaszámát mutassa be a budapesti közönségnek is. A nemrégen Debrecenben a junior világbajnokságon szerepelt lett tehetségre idén nem lehetett nem felfigyelni, az egyéniben ezüst, a csapatban bronzéremmel zárta a lillehammeri ifjúsági téli olimpiát. Életében először a felnőttek közt is versenyzett, a pozsonyi Eb-n 12., a bostoni vb-n 14. A látványos programban a sorShowlás kapcsán szerepet vállal több kitűnő sportoló is, úgy mint
az olimpiai bajnok Pulai Imre, Kasó Orsolya az Európa-bajnok női vízilabda válogatott játékosa, és a jegesek: a short track válogatott, Sebestyén Juli, Tokaji Viktor.
A The Biebers zenekar exkluzív élő mini koncertet ad, melybe a szervezők becsempésztek egy flashmobot is.

Tények és számok – 2016. évi budapesti ISU Szinkronkorcsolya Világbajnokság

1 címvédő - NEXXICE (Kanada)
2. alkalommal rendezheti Budapest a Szinkronkorcsolya Világbajnokságot
5 nap alatt épült fel a jégpálya
8 cm jégvastagság
20 érmet nyert Finnország a Szinkronkorcsolya Világbajnokság eddigi története során
21 ISU tagország csapata van jelen Budapesten
26 csapat
50. érem: április 9.-én az ezüstérmes csapat a Szinkronkorcsolya Világbajnokság történetének 50. érmét fogja átvenni   
416 versenyző
690 akkreditációs kártyát állítottak ki csak a csapatok részére, összesen pedig 920-at
5500 fő a Syma Csarnok befogadóképessége
13 500 m csővezeték fekszik a pálya alatt