14. helyről várja a folytatást Tóth Ivett a műkorcsolya világbajnokság rövidprogramja után. A 18 éves sportoló ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen. A péntek 17.00-kor kezdődő szabadprogramban a 2. csoport 4. indulója.

 

A tavaly debreceni junior világbajnokság 8. helyezettje az elmúlt év bostoni megmérettetése után immár harmadszor szerepel felnőtt világbajnokságon a finnországi Helsinkiben. A fiatal korcsolyázó, aki bár életkora szerint még megtehetné, idén már a juniorok között nem indult, hibátlan rövidprogramot mutatott be a viadal nyitónapján. Ezzel most először sikerült kvalifikálnia a kűrre világbajnokságon Tóth Ivettnek.

 

Világranglista helyezése alapján jó sorsolással az ötödik bemelegítő csoport második versenyzőjeként futhatott, s bár idei legjobbját nem tudta megjavítani, ő is és edzője, Sebestyén Júlia is elégedett teljesítményével.

 

„Bár az Európa-bajnokság sem volt piskóta, de itt, a vébén sokkal jobban izgultam. A könnyeimmel küszködtem a verseny előtt. Ez volt az utolsó rövidprogramom az idei szezonban és erre a zenére is. Úgy érzem, most végre sikerült igazán örömömet lelnem az előadásban” – mondta Tóth Ivett. „Miután megvoltak a nehezebb ugrások, és sikerrel vettem minden „akadályt”, nagyon boldog voltam. Az ugrások után a lépéssort már jobban élveztem, mint az Európa-bajnokságon” – tette hozzá.

 

Nem egyszerű feladat a versenyzőknek elviselni a terhet, a korcsolyázó ezúttal a program után arról is beszélt, melyek az ő módszerei. „Elrendeztem magamban fejben a dolgokat, de úgy gondolom, hogy  az edzőm, Sebestyén Júlia, valamint Benoit Richaud és Engi Klára – akiről említettem már, hogy szinte anyám helyett anyám – meg tudott nyugtatni többször” – mesélte, miután lejött a jégről. „Egy nagyon jó rövidprogramot szerettem volna futni, mint az Eb-n, hogy bejussak a kűrbe, s legyen esélyem kvalifikálni az olimpiára.”

 

A 2004-es Európa-bajnok Sebestyén Júlia bízott tanítványában. „A szezonban olyan sokszor futott jól, annyi jó program van mögötte, hogy mi nyugodtabbak voltunk, mint ő. Azt viszont láttuk rajta, hogy idegesebb, tudja, hogy nagyobb a tét, ezért nem tudtuk, mire számítsunk. Ennek ellenére arra gondoltunk, hogy a munka, amit idén elvégzett,  a sok verseny, amelyen részt vett, itt és most ki kell, hogy jöjjön” – mondta az egykori klasszis versenyző. „Szépen megoldotta, nagyon jól futott, élvezetes volt a programja – remekelt!”

 

Az idei rengeteg versenye okára is kitért a tréner. „Amikor hozzám került, nagyon kevés versenytapasztalata volt, évente 4-5 megmérettetésen indult. Igyekeztünk ezt feltornászni, s évről évre egyre több versenyen indítani, hogy minél több versenyhelyzettel szembesüljön. Például, hogy csoport elején fut, vagy a végén; hogy a jókkal vagy a legjobbakkal kell együtt versenyeznie; esetleg nem sikerül a rövid és utána kell jól futni a kűrt, vagy jól sikerül a rövid és utána kell jó kűrt futni – ezek az élmények, tapasztalatok mind kellettek a mostani jó teljesítményhez” – fejtette ki Sebestyén Júlia.

 

Az is biztos azonban, ha túl sok a verseny, túl sok az utazás, abban el lehet fáradni. „Az Európa-bajnokság után Ivett nagyon kimerült volt, ezért tartottunk egy kis pihenőt. Főleg mentálisan fáradt el a sok versenyzéstől, nem is annyira fizikailag viselte meg a tempó” – fejtette ki. „Előtte karácsonykor sem tudott lazítani, éppen ezért volt nehéz számára ismét felpörgetni magát erre a fő versenyre. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy nem utaztunk el az oberstdorfi versenyre, éreztük, hagyni kell egy kicsit megnyugodni, különben veszélybe kerül a csúcsforma a világbajnokságra.”

 

Az első lépcsőfokot tehát Tóth Ivett sikeresen megugrotta az olimpia felé vezető úton, a péntek délután öt órakor kezdődő kűrben pedig kiderül, hogy már most, a világbajnokságon meglesz-e az olimpiai kvalifikáció, vagy el kell indulnia ősszel az olimpiai pótkvalifikációs tornán.

 

Tegnap este Ivett sorsolása a kűrre is lezajlott. Ivett a péntek - itthoni idő szerint - 17.00-kor kezdődő szabadprogramban a 2. csoport 4. indulójaként, 10. indulóként mutathatja be programját.
http://www.isuresults.com/resu…/season1617/wc2017/SEG004.HTM


További információ:
https://www.facebook.com/MagyarOrszagosKorcsolyazoSzovetseg/?fref=ts
http://moksz.hu/

 

Fotó: Róth Tamás

 

Sajtókapcsolat:
Holub Katalin (+36 20 922 6431)