A kinevezésekor bejelentetteknek megfelelően, a XXIII. Téli Olimpia után a napi operatív feladatok helyett, stratégiai szerepet vállalna Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője, a világ azon kevés sportvezetőinek egyike, aki tevőlegesen is részt vett egy téli és egy nyári olimpiai bajnoki cím elnyerésében.

 

Orendi Mihály a Testnevelési Egyetemen végzett, majd négy évig az újfehértói gimnáziumban tanított. 1973-ban a megyei művelődési osztályra kerülve az iskolai testnevelésért felelt hat és fél éven keresztül. Ezt követően a Nyíregyházi VSC atlétikai szakosztályához vitte az útja, ahol 1980 és 1999 között szakmai vezetőként tevékenykedett. Közben párhuzamosan 1991-től a nyíregyházi városi stadion működéséért is felelt.

1999-től újabb tizenöt esztendőn át a Debreceni Sportcentrum vezetője. Neki köszönhető, hogy Debrecen városa felkerült a világ sporttérképére. Szervezője volt hat világbajnokságnak, tizenegy Európa-bajnokságnak, számos nemzetközi és hazai sporteseménynek. Mindig kiemelt figyelmet fordított az utánpótlás-nevelésre.

 

Az olimpiai mozgalomban végzett munkájáért 2008-ban a Magyar Olimpiai Bizottság kitüntetését, a MOB-díjat vehetett át. A debreceni másfél évtized során 15 sportági szakszövetséggel dolgozott együtt rendszeresen, miközben 22 világversenyt rendezhetett Hajdúság fővárosa a koordinálása mellett. Büszke rá, hogy a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense.

 

Orendi Mihály azon kevés sportvezetők egyike a világ sportjában, aki tevőlegesen is részt vett egy téli és egy nyári olimpiai bajnoki cím elnyerésében. Rendíthetetlen hitével és kitartásával Risztov Évát, majd a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltót is az ötkarikás játékok dobogójának legfelső fokára segítette, hazánk első hosszútávúszó, majd első téli olimpiai aranyát szerezve ezzel.

 

2015 februárjában a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke, Kósa Lajos invitálására vállalta el az ügyvezető igazgatói teendőket. Lemondását így indokolta: „A csúcson kell abbahagyni. Amit elterveztem, megvalósítottuk. A sportág kiegyensúlyozott, transzparens gazdálkodással rendelkezik, a szakmai munka kiváló, a társadalmi bázis szélesedik. MOB alelnökként és tanácsadóként maradok a sportág mellett, de most már élvezni szeretném a megtermelt munka gyümölcseit, s több időt tölteni a családommal, amelyre az utóbbi években sajnos nagyon kevés jutott.”

 

Utódjáról a pénteki tisztújító közgyűlésen megválasztott új vezetés dönt majd.

 

További információ, sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)