GKK: Andrássy-tárlattal indul a Koronázási Hétvége
2009. június 5-6-7.
Most hétvégén, szombaton és vasárnap is, ingyenes buszjárat indul 9:30-kor a
Hősök teréről, ami 18 órakor viszi vissza a kedves látogatókat Gödöllőről
Budapestre.
A gödöllői Grassalkovich-kastély 142 évvel ezelőtt, 1867. június 8-án,
koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és I. Ferenc József
használatába. A témában született tanulmányok tanúsága szerint, a koronázási
eskütételkor is említett rendszeres magyarországi tartózkodás
előmozdítására, ösztönzésére ajándékozta a kormány, s általa a magyar nemzet
a királyi párnak a Budához közel eső gödöllői pihenőrezidenciát. Erre a
kastély életébe jelentős változást hozó eseményre emlékeznek minden évben a
koronázási szertartás felelevenítésével, kellemes, ingyenes, hétvégi családi
programokkal.
Idén egy különleges időszaki kiállítás megnyitása koronázza meg a jeles
napokat. Történelmünk egyik kiemelkedő alakjának, gróf Andrássy Gyulának
állít emléket a Kastély, sok más nagylelkű és nemes cselekedete mellett,
elévülhetetlen érdemeiért a Kiegyezésben. Köztudott tény, hogy Erzsébet
királynéhoz fűződő szoros barátsága a leghivatottabb támogatót biztosította
a császárnál Magyarország számára. A "lángoló zseni" életművéből vonultat
fel eddig nem látott festményeket, ábrázolásokat, tárgyakat és iratanyagokat
is a tárlat, amely hitelesen idézi a lelkes hazafit, az európai politikust,
az elbűvölő magánembert.
A múzeum - és az időszaki kiállítás - megtekintése belépőjegy-köteles.
Titánia lovagjai II.: Gróf Andrássy Gyula, a "lángoló zseni"
Megnyitó: 2009-06-05 17 óra
Időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban 2009 június 5. és
szeptember 30. között.
"A második hű lovagom
Maradt, bármerre ment;
Nincs is e földön jutalom,
Mit meg nem érdemelt."
Erzsébet királyné: A kabinet. Mészöly Dezső fordítása
Erzsébet királyné szívesen élte bele magát Shakespeare Szentivánéji álom c.
darabjának tündérkirálynője szerepébe. Titániát férje, Oberon úgy bünteti
meg, hogy bele kell szeretnie az első halandóba, akit a tündérkirály pajkos
szolgája, Puck szamárrá varázsolt. Erzsébet A kabinet című versében "Női
Kékszakállként" sorolta fel szamárfejű udvarlóit, s valószínű, hogy a fenti
soroknál Andrássy Gyulára gondolt.
"Andrássy szavai a lángoló zsenit tükrözik, míg Deáké a nyugodt logikát, az
okosságot, bölcsességet".. Ezt a megállapítást Festetics Mária grófnő
udvarhölgy vetette papírra, 1872. december 30.-án a 19. század második
felének egyik legjelentősebb két magyar politikusáról.
Andrássy Gyuláról a kastély földszinti termeiben megrendezendő időszaki
kiállítás lesz az első, amely a Magyarország 19. századi felemelkedéséért
oly sokat tevő politikusnak állít emléket. Az ő miniszterelnöksége alatt
alakult meg Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amelynek első elnöke is volt, s
amelynek munkássága nyomán létrejött a ma ismert nagyváros. Nem véletlen,
hogy Budapest ma is legszebb sugárútját már életében Andrássyról nevezték
el. Az általa létrehozott Osztrák-Magyar Monarchia közös
külügyminisztereként nem csak a birodalmat kormányozta, de egyetlen magyar
politikusként tevékenyen részt vett az európai politika irányításában is.
Nem vállalkozhatunk az életmű teljes értékelésére, de a festmények,
ábrázolások, tárgyak és iratanyagok segítségével szeretnénk felidézni a
lelkes hazafi, az európai politikus, az elbűvölő magánember személyiségét,
életét. A kiállításon jónéhány, eddig nem látott, nem ismert műalkotást
láthat a közönség, így pl. Dubufe, a párizsi előkelő társaság
portréfestőjének képeit az ifjú, "szép akasztott"-nak becézett (ez az
elnevezés arra utalt, hogy a szabadságharcban való részvétele miatt
távollétében halálra ítélték és jelképesen felakasztották) Andrássy
Gyuláról, és a legszebb magyar asszonynak tartott ifjú nejéről, Kendeffy
Katinkáról. A gróf későbbi életkoráról többek között Székely Bertalan és
Benczúr Gyula képei tanúskodnak.
A tárgyak között az Andrássy család porcelánjaiból, ezüstjeiből látunk
válogatást, de Andrássy pipája, tintáskészlete, kitüntetései és egyéb
emléktárgyak is helyet kapnak a vitrinekben. Rendkívül értékes és érdekes
iratanyagokat böngészhet a közönség, így pl. Andrássy édesanyjának fia
érdekében írott kegyelmi kérvényét, Andrássy Erzsébet királynéhoz írott
levelét, Jókai Mór, Ferenc József és Németország egyesítőjének, Bismarck-nak
a kézírását. Andrássy legjelentősebb szerepléséről, a Berlinben megtartott
háromhatalmi konferenciáról a szokásoktól eltérő módón, mulatságos
karikatúrákkal emlékezünk meg.
A tárlatot - amelyhez gazdag képanyaggal illusztrált katalógus készül,
ismert történészek, művészettörténészek legfrissebb kutatásait tartalmazó
tanulmányokkal - a Gödöllői Királyi Kastély múzeuma a Magyar Nemzeti
Múzeummal közösen készítette, a szlovákiai Betlér Andrássy kastélymúzeumának
segítségével, de számos magyar illetve osztrák gyűjtemény is kölcsönzött
tárgyakat.
A kiállítást Kaján Marianna és F. Dózsa Katalin rendezi, munkában
közreműködnek Papházi János, Kovács Éva és Faludi Ildikó. Látványterv:
Symbolon Bt.
A Koronázási Hétvége részletes programja:
Június 5.
17.00 Titánia lovagjai II. - Gróf Andrássy Gyula
Időszaki kiállítás megnyitója a Díszteremben
Június 6.
10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum "Koronázási" játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle - találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny
győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Gulliver Liliputban - az Óperenciás Bábszínház előadása
14.00 Lovas bemutató a Kastélyparkban
15.00-17.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
15.00 Mgr. Éva Lázárová történész, a Betléri Kastélymúzeum igazgatója
előadásának címe: A Betléri Kastélymúzeum
15.30 Szilvia Lőrincikova történész-muzeológus
előadásának címe: Az Andrássyak és a műgyűjtés
16.00 Borok, dalok, bábok - előadás a régi magyar borokról, mondákról
Mindazoknak, akik már bort is ihatnak - előadja a Maszk
17.00 Filmklub a Barokk Színházban - A szép akasztott (2001)
17.00 Liszt Ferenc Kórus fellépése a Díszudvaron
Programjuk a következő:
R.Wagner - F. Liszt: Fantasie stück über motive aus "Rienzi"
F.Liszt : Nuages Gris
En Réve
R.Wagner - F.Liszt: Isolden Liebestod
C.Gounod - F.Liszt: Faust Waltz
F.Liszt: Sonetto del Petrarca # 104
F.Liszt: f-moll transzcendens etüd
F.Schubert - F.Liszt: Ständchen
F.Chopin - F.Liszt: Meine Freude
F.Liszt: II. magyar rapszódia (saját kadenciával)
Június 7.
10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum "Koronázási" játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle - találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny
győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Piroska és a farkas, tánc-mese - a Minimax csatornáról ismert előadás
klasszikus zenével
14.00 Íjászverseny a kastélyparkban
14.00-16.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
14.00 F. dr. Dózsa Katalin művészettörténész, előadásnak címe:
Erzsébet királyné és gr. Andrássy Gyula barátsága
14.30 Dr. Buzinkay Géza történész, főiskolai tanár, előadásnak címe:
Szép miniszterelnök és légtornász - gr. Andrássy Gyula a karikatúrákon
17.00 Filmklub a Barokk Színházban
19.00 Operett-gála a Díszudvaron
Folyamatosan zajló programjaink 10.00-18.00 óra között
- Kézműves-vásár és foglalkozások
- Hintózási és lovaglási lehetőség
- Friss kürtőskalács, lángos, Lacikonyha
A mellékletben megtalálhatók az Andrássy-tárlat részletei.
További információ:
Holub Katalin
06 20 922 6431
informacio at kiralyikastely.hu
www.kiralyikastely.hu
tel: 28-410-124