A Rotary Club Miskolc tagjai elkészítették az adományok felhasználására a támogatandó célokat. Folyamatosan dolgoznak rajta, hogy kapcsolatba lépjenek azokkal a vezetőkkel, akik hiteles, naprakész információkkal rendelkeznek az árvíz által okozott károkról. Kikérték véleményüket, hogy felmérjék, hol tud a Rotary Magyarország hathatós segítséget nyújtani. A helyszíneket is bejárták, hogy saját szemükkel lássák a veszteségeket.

A tárgyalások, az egyeztetési és helyszíni látogatás után a RC Miskolc barátai meghatározták azokat a támogatandó célokat, amelyre a Magyarországi Rotaristák és District által összegyűjtött 2 millió Ft fordítani kívánják.

A hegyomlás áldozatának özvegye egyedül maradt egy 11 és egy 8 éves gyermekkel. A család rendezett körülmények között élt, habár nagyon szegények. Az apa a szerszámos kamrába ment ki, hogy az ott tárolt anyagokat biztonságba helyezze, amikor ráomlott a löszfal, ami a halálát okozta. A  lakásuk alapjait is kimosta a víz, életveszélyessé lett nyilvánítva. Jelenleg a gyermekek kórházban vannak, számukra 10.000 és 30.000 Ft segélyt utaltak ki. Egy szociális bérlakásra várnak, amit a Polgármesteri Hivatal biztosít majd a számukra. Megsegítésükre a rotaristák 300.000 Ft gyorssegélyt nyújtanak a temetési költségekre, illetve bútorok vásárlására.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, hogy telephelyüket már másodszor mossa el idén az árvíz, ezúttal azonban alámosta az üvegházukat és a hozzájuk vezető utat is. Az alapítvány autista és fogyatékkal élő embereket foglalkoztat, folyamatos munkát biztosítva számukra - munkaszerződéssel és fizetéssel. Az árvíz elmosta azt az üvegházat is, amelyben kertészeti munkákat, virágládákat készítettek. Amikor a víz betört 750.000 Ft értékű elkészített ládát tett tönkre, éppen az elszállításuk előtt. Ezen felül 500 fős konyhájukban főznek ételt hasonló személyeket foglalkoztató intézményeknek. A járhatatlan út miatt most megoldhatatlan a szállítás. A rotaristák az ide adományozandó összeget 1.000.000 Ft-ban határozták meg - az üvegház rendbetételére és a hozzájuk vezető út helyreállítására.

Dr. Asztalos Ágnes elmondása alapján a fertőtlenítéshez használatos anyagok segítik most legjobban a rászorulókat, mert félő, hogy a szennyvízcsatornák összefolyása az ivóvízzel járványveszélyt jelenthetnek. A szennyezett kéz, élelmiszer, ital útján terjedő hányással, hasmenéssel járó fertőző megbetegedések elkerülése szempontjából legfontosabb a kézfertőtlenítő szerek, illetve fertőtlenítő hatású tisztítószerek biztosítása, valamint a lakosság tájékoztató kiadványokkal történő informálása a higiéniás szabályokról. 700.000 forint értékben állítanak össze antiszeptikus csomagokat  (2000 Ft/ csomag), amelyet Miskolc és agglomerációs területein, Edelényben osztanak szét.

A következő szakemberek segítségét kérték a fenti célok felállításában:

1.    Leskó György alezredes, B.A.Z. megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
2.    Káli Sándor Miskolc Város Polgármestere
3.    Dr. Asztalos Ágnes helyettes regionális tisztifőorvos
4.    Gergely Zsolt B.A.Z. megyei közgyűlés alelnöke
5.    Bódi Zoltán Miskolc Város Önkormányzati Tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezető
6.    Dr. Miskolci Róbert, az Egészségügyi és Szociális Főosztály helyettes vezetője

Cseri Miklós, a Rotary Magyarország kormányzójának  szavai szerint nehézségek idején értékelődik fel igazán a civil szervezetek szerepe a társadalomban. Míg egyik oldalon azt tapasztalják, hogy rohamosan nő a rászorultak száma, addig a másikon drasztikusan csökken azoké, akik segíteni tudnának. Tudják, ki van bajban, s kiket lehet megszólítani. E képességük birtokában célzottan tudnak forrásokat mozgósítani egy-egy jótékonysági humanitárius projektjük anyagi hátterének biztosítására.

A Rotary a világ egyik legnagyobb civilszervezete, 200 ország 34 ezer clubjában több mint 1,2 millió rotarista végez önkéntes, önzetlen munkát és segít, ahol tud. Tagjai a társadalom és a gazdasági élet minden területét képviselik. Nemzetközi szinten végzett elkötelezettsége a gyermekbénulás, az analfabetizmus elleni harc, s a tiszta víz, az oktatás és az egészségügy minden ember számára elérhető minimális feltételeiért folytatott küzdelem. Kiemelt feladata az egyes országokban – a nemzeti projekteken túl - a clubok közvetlen környezetében élő támogatásra szoruló társadalmi rétegek sorsának figyelemmel kísérése, segítése. Magyarország – 2007. július 1-je óta - önálló District, 45 clubban 1044 fő vállal jószolgálati feladatokat. (www.rotary.hu)

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)