„Amikor velük voltunk, úgy éreztük, hogy mi is egészségesek vagyunk. Csak sajnos mi nem tudunk szaladni. Talán majd egyszer…”

„Tulajdonképpen mi is olyanok vagyunk, mint ti. Én már voltam szerelmes is, mint te Zsófi.”

Önkéntes alapon meghirdetett karitatív munkavégzésben vett részt a Nemzetközi Pető Intézet Általános Iskolájában a félévzárást követően az Arany János Általános Iskola és Gimnázium hatvan - 11.a, 11.b. és 11.c. - osztályos tanulója. A szociális gyakorlatot alaposan előkészítették: az előző évben hasonló munkát végző diákok meséltek tapasztalataikról, szülői értekezleten beszámoltak a szülőknek is és közösen megtekintettek egy kisfilmet a Pető Intézetről. A szülői beleegyezés és támogatás után felvette  a gimnázium a kapcsolatot az intézet vezetőjével, Stocker Tibornéval. Megállapodtak a gyerekek teendőiről és az előzetesen kialakított 3-4-5 fős csoportok időbeosztásáról. Két turnusban tudták őket fogadni 2011. január 24. - február 2. között. Ez az időpont ideális volt mindannyiuk számára. A gimnazisták befejezték az 1. félévet, könnyebben pótolták a második félév  tananyagát. Az intézetben pedig csak az ő segítségükre számíthattak, mert a főiskolások később végzik itt gyakorlatukat.

Egyszerre 30 diák dogozott, napi 6 órában. Vállaltak délelőtti és délutáni műszakot is, amikor a szabadidős tevékenységekben igazán nagy hasznukra voltak a nevelőknek. Páran már reggel 7 órakor elkezdték a munkát és zokszó nélkül emelgették a mozgássérült gyerekeket. Különböző korcsoport problémáival ismerkedtek meg, az 5-6 évesektől a 16 évesekig. Mozgássérült-,látássérült és gyengén látó gyerekek ellátásával és gondozásával /etetés, öltözködés, önellátási-önkiszolgálási teendők, járás/ bízták meg a tanulókat és részt vettek mozgásfejlesztő foglalkozásokon a konduktorok mellett. Megismerkedtek speciális segédeszközeikkel. A gyerekek elmondása szerint a betanítás nehézségei után, a mozgássérült gyerekek maguk bátorították diákjainkat. Nagyon jó kapcsolat, kölcsönös ragaszkodás és szeretet alakult ki közöttük. Tanulóink szívesen játszottak, rajzoltak beszélgettek velük.

Az aranyos diákok elmondták, hogy a csoportok ritmusát az első naptól kezdve felvették. Mindig szem előtt tartották a gyermekek egyéni igényeit és a csoport tanulói gyorsan megszerették és elfogadták jelenlétüket. A hét második felében kapcsolatuk közvetlenebbé vált. A 11.c. osztály  9 tanulóját még további 3 napig foglalkoztatták. Szoros kapcsolatot ápolnak a gyerekek és visszajárnak az intézetbe. A csoportvezetők elégedettek voltak tanulóinkkal, dicsérték kreativitásukat és empatikus készségüket. Minden csoportról küldtek jellemzést és kivétel nélkül elégedettek voltak ezekkel a nagyszerű gyerekekkel. Az itt eltöltött 2 és fél hét alatt rengeteg tapasztalattal és élménnyel gyarapodtak, jó hírét keltve az Arany János Gimnáziumnak és Általános Iskolának (http://www.aranyj.eu/).

Erőemelő Paralimpikont támogatnak

Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola az előző évhez hasonlóan támogatja GALLYAS ÁKOS  paralimpikon erőemelő Európa Bajnokságon történő indulását. 25.000 Ft-ot adtak át, ezzel is segítve eredményes részvételét Egerben, a bajnokságon. Az intézmény volt növendéke jelenleg az iskola portása. Több nemzetközi versenyen képviselte hazánkat. 2010. június 27-28-án Lengyelországban, Rijbnik-ben megrendezett erőemelő nemzetközi versenyen /135 kg-t nyomott/ megnyerte az egészségesek számára kiírt versenyt, a mezőnyben induló egyetlen mozgássérült versenyzőként. A londoni paralimpián is szorítanak neki.

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)