Erőteljesen esett világszerte az atomenergia támogatottsága, az ellenzők 26%-ának döntését a fukushimai erőmű katasztrófája indokolja. A közelmúltban történt japán atomkatasztrófa kapcsán - 24 ország részvételével – készült kutatás szerint az atomenergia jelenleg kevésbé támogatott energiaforrás, mint a szén.   

A nukleáris atomerőművek építésével kapcsolatos heves  németországi  és olaszországi  vitákat követően készített kutatásból kiderül, hogy radikálisan – 54%-ról 38%-ra 16 százalékpontot - csökkent az atomenergia támogatottsága, s jelenleg alacsonyabban áll, mint a széné (48%) – köszönhetően az ellenzők  26%-nyi növekedésének (50% feletti: India, Kína, Japán, Dél-Korea),  amelynek hátterében a japán katasztrófa áll.

Nem meglepő, hogy éppen a német kormány és az olasz lakosság  - akik népszavazással tiltakoztak – utasíttotta el az atomenergia jövőbeli felhasználását, a vizsgált 24 ország közül Németországban (21%), Olaszországban (19%) és Mexikóban (18%) a legalacsonyabb  az atomenergia támogatottsága.

Globálisan a válaszadók 38%-a mutat nyitottságot a villamosenergia-termelés nukleáris alapú modernizációjával kapcsolatban, a  többség mereven elzárkózik ettől. A világ válaszadóinak csupán egyharmada (34%) véli úgy, hogy a fukushimai katasztrófa „egy előreláthatatlan és egyedi esemény, s az atomiparnak folytatnia kell  a nukleáris erőművek építését.

Érdekesség, hogy a földrengés és az ezt követő cumani – ami letarolta Fukushimát és környékét – sújtotta Japán lakóinak majd a fele (45%) tartja az atomenergiát jelenleg is elfogadható energiaforrásnak, s 71%-nyian támogatják az atomerőművek modernizálását.

Fukushima elhozta az atomkor végét….?

A megkérdezettek 95%-a értesült a cunamit követő fukushimai nukleáris atomerőmű-katasztrófáról, s közülük tízből heten (69%) egyetértenek azzal, hogy „ami a japán atomerőművel történt bizonyítja, hogy az ilyen létesítmények mennyire sebezhetőek az előre nem látható eseményekkel szemben, s hogy halálos következményekkel járhatnak a környezetükben élőkre. Éppen ezért le kell állítani az építésüket.” A másik 31% úgy tartja, hogy ez egy előre nem látható és egyedi eset volt, ami miatt nem kell leállítani az atomipar fejlesztését, új erőművek építését.

Drasztikusan esett az atomenergia támogatottsága…

Arra kérve a világ válaszadóit, hogy fejezzék ki támogatásukat vagy ellenzésüket a villamosenergia hat alternatív energiaforrását tekintve, az atomenergia kapta a legalacsonyabb értéket (38%); messze elmaradva a nap- (97%), a szél- (93%), a vízenergia (91%), a földgáz (80%) és a szén, mint energiahordozó (48%) mögött.

Az atomenergia elutasítóinak (62%) egynegyede (26%) a japán katasztrófa következményeként alakította ki álláspontját, míg 64% korábban is ezen a véleményen volt. Az atomenergia globális támogatottsága 54%-ról 16 százalékpontot esett. Nem meglepő módon az atomenergiát a fukushimai események következtében leginkább ellenzők Dél-Korea(66%), Japán (52%) és Kína (52%) polgárai.

A világ válaszadóinak háromnegyede (73%) véli úgy, hogy a nukleáris energia „átmeneti energiaforrás”, míg a másik egynegyed (27%) hiszi, hogy „elfogadható és hosszútávú megoldást jelent azokban az országokban, amely rászorulnak, mint energiaforrásra. Talán a legékesebb bizonyíték erre, hogy a földrengés és a cunami sújtotta Japánban, a válaszadók majd’ fele (45%) úgy tekint az atomenergiára, mint alternatívára, s 71% támogatja a fejlesztését.

A japán kommunikáció megítélése a világ különböző pontjain…

A világ válaszadói szerint a japán tisztségviselők és intézmények kommunikációja hiteles (54%) és pontos (56%), de az eredmények országonként nagyon nagy eltérést mutatnak.

A japánok a legkeményebb kritikusok, mindössze 28%-nyian értenek egyet azzal, hogy hiteles volt a tájékoztatás, s ennél is kevesebben (23%) tartják úgy, hogy pontos. Dél-Korea (17% hiteles / 17% pontos) és Németország (25% hiteles / 36% pontos) sem kényeztette el méltatásával a kommunikációért felelősök munkáját.

A  skála pozitív végén India (90% hiteles / 87% pontos), Indonézia (89% hiteles / 89% pontos) és Szaúd-Arábia (86% hiteles / 80% pontos) állnak.

Potenciális aggodalom a japán élelmiszerexport miatt…

A világ válaszadói közül tízből nyolcan (80%) legalább egyet elutasítanak jelenleg a következő termékek, mint japán exportcikkek közül: hal (45%),  tengeri alga (44%), sushi éttermek (41%), gyümölcs (40%), rizs (38%), tészta (37%). Több mint fele (56%) azoknak, akik legalább egyet elutasítnak a felsoroltak közül, állítják, hogy a japán atomkatasztrófa miatt döntöttek így. Leginkább Dél-Korea (89%), Kína (87%), India (69%), Törökország (69%) és Olaszország (68%) lakói tartoznak ebbe a kategóriába. Dél-Afrika (27%), Oroszország (31%) és Lengyelország (35%) polgárai utasítják el legkevésbé ezeket a termékeket a japán atomkatasztrófát követően.

Összegezve megállapítható, hogy 24 ország válaszadóinak több mint 45%-a elutasít legalább egy japán exportélelmiszert a fukushimai atomkatasztrófa következményeként.

További információ:  
Závecz Tibor véleménykutatási igazgató (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Az Ipsos Csoportról
Az Ipsos a világ második legnagyobb felmérés-alapú piackutató cége, amelynek kutatási szakemberekből álló tulajdonosai és vezetői világszerte több mint 5000 ügyfél számára végzik a piaci lehetőségek felmérését és a piaci trendek értelmezését új és meglévő termékek vagy szolgáltatások kidolgozása és tesztelése, márkák kifejlesztése, hirdetések tesztelése, a különböző médiák esetében a közönség reakciójának mérése, valamint az egyes kérdésekkel és a hírnévvel kapcsolatos közvélemény mérése céljából. A cégcsoport 66 országban több mint 9000 munkatársat foglalkoztat teljes tulajdonú vállalataiban, ahol a hirdetésekkel, a vásárlói hűséggel, a marketinggel, a médiával és a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos kutatásokat végez, előrejelzéseket, modellezést és szakértői tevékenységeket folytat, továbbá több mint 100 országban kínálja a testre szabott, szindikált, omnibusz, panel és internetes kutatási termékek teljes sorát. Az Ipsos csoportot 1975-ben alapította Jean-Marc Lech és Didier Truchot, majd a cég részvényei 1999-ben kerültek tőzsdei bevezetésre. 2009-ben az Ipsos Csoport árbevétele összesen 943,7 millió euró volt. A cégcsoport részvényeit az Eurolist-en is jegyzik a New York-i Tőzsdén és az Euronext Paris francia tőzsdén keresztül. Az Ipsos csoport szerepel az SBF 120 és a Mid-100 Indexeken, és részvényei úgynevezett Deferred Settlement System jogosultságot szereztek. A cég ajánlatairól és tevékenységeiről további információkat szerezhet a www.ipsos.com oldalon.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított Szonda Ipsos, amely 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként folytatja tevékenységét, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A cég 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben  is elnyerte a Business Superbrands elismerést. www.ipsos.hu