A fiatal felnőttek legalapvetőbb tisztálkodási, szépségápolási termékei közé a fogkrém, sampon, tusfürdő és a dezodor sorolható. A férfiakra a borotvahab és aftershave használata jellemző. A nők a parfümöket, a különféle hajápolási termékeket, testápolókat, krémeket és a dekorkozmetikumokat részesítik előnyben. Mindkét nem gondot fordít a fogápolásra, azon belül is a fogselyem és szájvíz/szájöblítő használatára. A fiatalok idősebb korosztályára, a 20-25 évesekre sokkal jellemzőbb a kényeztető, regeneráló jellegű termékek vásárlása, mint például a testápoló, arckrémek és balzsamok. A kutatás másik témáját, az üdülési szokásokat tekintve a 15-25 évesekről elmondható, hogy minden negyedik szokott utazni, nyaralni. A legtöbben a szüleikkel üdülnek, ez főleg a 15-19 évesekre jellemző (77%), míg a 20-25 évesek már gyakrabban terveznek barátaikkal közös utazást. A tábor mint üdülési, kikapcsolódási lehetőség a fiatalok alig egyharmadára jellemző – derül ki sok más érdekes, tanulságos és igen konkrét megállapítás mellett abból a kutatásból, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével.

A fiatal felnőttek legalapvetőbb tisztálkodási, szépségápolási termékei közé a fogkrém, sampon, tusfürdő és a dezodor sorolható, amelyeket a 15-25 évesek többmint 90%-a használ. Az ezen kívül eső tisztálkodási  és szépségápolási termékek jól elkülöníthetőek nemek szerint. A férfiakra a borotvahab és aftershave használata jellemző. A nők a parfümöket, a különféle hajápolási termékeket, testápolókat, krémeket és a dekorkozmetikumokat részesítik előnyben. Mindkét nem gondot fordít a fogápolásra, azon belül is a fogselyem és szájvíz/szájöblítő alkalmazása. Előbbit alig minden harmadik, utóbbit minden tízedik fiatal használja.

A fiatalok idősebb korosztályára, a 20-25 évesekre sokkal jellemzőbb a kényeztető, regeneráló jellegű termékek megvásárlása, mint például a testápoló, arckrémek és balzsamok. A férfiak körében a borotvahab és aftershave használat is nagyobb arányú, mint a 15-19 éveseknél. Viszont érdekes, hogy a fiatalabb korcsoport jobban ügyel a száj- és fogápolásra, mint az idősebbek: többen használnak fogselymet és szájvizet is.

A márkák tekintetében a legtöbb fiatalnak az Avon, Nivea és a Dove jut először eszébe. Azonban, ha a legismertebb márkákat nézzük, az első három helyen a Garnier, Fa és a L’Oreal áll. A Nivea, Dove és Fa hármast tekintik a fiatalok a legnépszerűbb márkáknak, amelyek kiváló minőséggel is rendelkeznek.

A legtöbb 15-25 éves szerint a fiatalos márkák közé leginkább a Rexona, Nivea és Fa sorolható. Ettől a rangsortól csak a budapesti fiatalok térnek el, akik a Miss Sporty-t és a Clean&Cleart tartják leginkább fiatalos márkának.
A drágának tartott márkák (Vichy, L’Oreal,  Maybelline vagy Clinique) nem állnak közel a fiatalokhoz, nem tekint őket sem modernnek, sem fiatalosnak, sem népszerűnek. Ugyanakkor ezeket a márkákat említik legtöbben, ha arról kérdezzük őket, hogy a sztárok mit használnak.

A kutatás másik témáját, az üdülési szokásokat tekintve a 15-25 évesekről elmondható, hogy minden negyedik szokott utazni, nyaralni. A legtöbb fiatal évente egyszeri utazásról számolt be. Az évi többszöri nyaralás a Budapesten élőkre a legjellemzőbb, tízből négy fiatal évente többször megy nyaralni vagy utazik el, míg a vidéken élők közül átlagosan tízből egy.

A legtöbben a szüleikkel üdülnek, ez főleg a 15-19 évesekre jellemző (77%), míg a 20-25 évesek már gyakrabban terveznek barátaikkal közös utazást. Minden negyedik 15-19 éves fiatal a barátaival üdül, viszont párjukkal még alig indulnak közös utazásra (2%). A 20-25 évesek közül viszont minden harmadik fiatal kettesben, párjával nyaral vagy utazik.

Tízből kilenc fiatal a szüleivel belföldre utazik, minden harmadik pedig külföldre. A budapestiek közül a fiatalok fele üdül külföldön szüleivel, jóval megelőzve a vidéken élőket, akiknek csupán 29%-a mondhatja el ugyanezt. Akik baráti társasággal utaznak, kevesen mennek külföldre (majdnem minden tízedik fiatal), viszont a nők körében ez sokkal jellemzőbb (15%), mint a férfiaknál (5%). Minden ötödik fiatal utazik el párjával, nagyrészük (90%) belföldre.

A tábor mint üdülési, kikapcsolódási lehetőség a fiatalok alig egyharmadára jellemző. Az elmúlt három évben a legnépszerűbb táborok közé a gólyatábor, a különféle sporttáborok, és a sítábor tartozott. A sporttábor inkább a fiatalabb korosztályra, a 15-19 évesekre jellemző, míg a síelés a 20-25 évesekre. A férfiak jóval többen járnak sí- és sporttáborba, mint a lányok: sporttáborba kétszer annyian, síelni pedig másfélszer annyian, mint a nők. Ezzel szemben a kézműves-, tánc-, zene, és színjátszó táborokba a férfiak alig járnak (0-4%). Ezen táborok közül a nők leginkább kézműves táborba járnak, ez minden ötödik 15-25 éves táborozó nőre jellemző.

Tavaly a 15-25 éves fiatalok 78%-a utazott el üdülni. Külföldön minden ötödik megkérdezett volt. A legutóbbi üdülés során a legtöbben saját vagy kölcsön autóval utaztak (45%), melyet a repülő és a busz követ. Az autós utazást az idősebb korosztály, a 20-25 évesek részesítik előnyben, a stoppolás pedig szinte kizárólag a fiatalabbakra, a 15-19 évesekre jellemző. A férfiak a saját vagy kölcsön autós utazást választották leggyakrabban, míg a nők inkább repülővel utaztak.

Érdekes, hogy a megkérdezettek negyede legutóbbi üdülését rokonnál vagy ismerősnél töltötte. A legnépszerűbb szálláshely viszont az apartman volt. A 15-19 évesek 60%-a legutóbb szüleivel ment üdülni, a 20-25 évesek fele pedig barátokkal.

További információ
Bródy Luca, tel.: 476-7675

Az F&F kutatássorozatról
Az Ipsos F&F kutatássorozata negyedévente közöl friss adatokat a fiatal felnőttek márkafogyasztási szokásairól, illetve tematikusan bemutatja ennek a fogyasztói csoportnak a viselkedését.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatóintézet, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata.  (www.ipsos.hu)