Szonda Ipsos: A téli utazások döntő többsége belföldi turizmus
2009-04-08
A megkérdezettek közel egyharmada évente egyszer, vagy ennél is ritkábban
utazik télen üdülni; kétharmaduk főként Magyarországon pihen. A kikapcsolódó
távollétek zöme 3-4 napos. Idén a "téli utazók" több mint fele otthon maradt
- derül ki abból a március végi piackutatásból, amelyet a Business
Superbrands-díjas Szonda Ipsos 18-59 év közötti internetezők körében
reprezentatív országos mintán végzett.
Az aktív korú, internet hozzáféréssel rendelkező magyar lakosság* egyharmada
szokott a téli szezonban (is) üdülni. Jellemzően a férfiak, a diplomások, az
egyedül élők, illetve gyermek nélküli párok, valamint a budapestiek és
magasabb társadalmi státuszúak utaznak ebben az évszakban (is). A
megkérdezettek közel fele (45%) kizárólag a nyári szezonban pihen otthonától
távol, egynegyede (23%) pedig soha.
A téli szezonban (is) üdülők (az összes kérdezetett 32%-a) kétharmada évente
egyszer vagy 2-3 évente, majd harmada pedig még ennél is ritkábban utazik.
Akik megengedhetik maguknak az egy téli szezonon belüli többszöri üdülést,
csak nagyon kevesen, alig 5%-nyian vannak a télen utazók körében.
A téli utazások döntő többsége belföldi turizmus: a megkérdezettek
kétharmada főként Magyarországon, 12 százalékuk elsősorban külföldön,
további 23% pedig itthon és külföldön is szokott üdülni.
A téli üdülések is - mint ahogy az üdülések általában -, céljukat tekintve
elsősorban a szórakozást és a pihenést szolgálják, sokan járnak ilyenkor is
kirándulni, túrázni a hegyekbe, illetve más városokba, és egyre elterjedtebb
az egészségmegőrzést szolgáló wellness turizmus (39%) is a téli szezonban. A
kifejezetten a téli sportok (sí, snowboard) miatt utazók aránya 24%.
Idén a "téli utazók" több mint fele (56%) nem volt üdülni. Többségük a
válságot okolja ezért, a nem utazók majd kétharmada emiatt volt kénytelen
elhalasztani utazását. Az idei télen nem utazók több egyharmada (38%) a
pénzügyi-gazdasági helyzet miatt már eleve nem is tervezett üdülést, míg
voltak, akik készültek erre, de anyagi nehézségeik miatt le kellett
mondaniuk terveikről (28%).
Azok, akik az elmúlt téli szezonban voltak üdülni, elsősorban szórakozás,
pihenés céljából utaztak, de az egészségmegőrzés, wellness is kiemelkedő
fontossággal bír. Az utazási célok népszerűségi listáján - az említések
sorrendjében - a kirándulás, a városnézés és a síelés is előkelő helyet
foglal el.
A válaszadóknak jellemzően csak egy alkalommal volt módjuk utazni, minden
ötödik számolt be arról, hogy kétszer, s csak igen kevesen (4%) utaztak
ennél is többször. Az utazások zöme 3-4 napos volt, ennél hosszabb időre
csak minden harmadik kérdezett tudott elmenni.
Az idei téli szezonban az utazók kétharmada (főként a télen csak ritkán
kikapcsolók) a belföldi utakat, valamivel több, mint egynegyede a külföldi
utakat preferálta, míg minden tizedik válaszadó hazai és külföldi utazáson
is részt vett.
A külföldi utaknál a legnépszerűbb célország Ausztria (52%), amelynek fő
vonzereje a síelés és a hegyvidéki üdülés.
Magyarországon a téli hónapokban a Mátra-Bükk vidéke vonzza leginkább a
szórakozni, kikapcsolódni vágyókat (24%), emellett sokan látogattak el
termálfürdőkbe, wellness-üdülőközpontba (20%). A hazai látnivalók közül
közkedvelt még a Balaton és a Dunakanyar vidéke is.
*N=1196, a 18-59 év közötti internetezők körében reprezentatív országos
minta
Az IPSOS Csoportot 1975-ben alapították Párizsban. Növekedési üteme
egyedülálló. Ma - egyikeként a világ vezető piackutató intézeteinek - közel
60 államban 8000 főállású szakembert foglalkoztat. Az IPSOS jelen van szerte
Európában, Észak- és Dél-Amerikában, a Közel- és a Távol-Keleten, valamint
Ausztráliában. 5000 ügyfél számára, több mint 100 országban végez
kutatásokat. Az éves mérlegen 70 000 projekt és 20 000 000 interjú szerepel.
Az 1990-ben alapított, Business Superbrands 2008 díjas Szonda Ipsos Média-,
Vélemény- és Piackutató Intézet a magyar gazdasági és társadalmi kutatási
iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-,
egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára.
www.szondaipsos.hu
További információ: Gyimes Anikó kutatásvezető (aniko.gyimes at ipsos.com)