2012 júliusában ismét több mint 6 millió magyar hallgatott rádiót a 15 év feletti korosztályból. Ez azt jelenti, hogy a rádiók a  vizsgált lakosság 71,2 százalékát elérték adásaikkal. A nyári hónap során az átlagosan rádiózással töltött idő napi 4 óra 10 perc.

A GfK és az Ipsos országos hallgatottságmérésének eredményei szerint a rádióhallgatás szempontjából továbbra is a reggeli, délelőtti idősávok a legkedveltebben. A hajnali 4 és déli 12 óra közötti időszakra esik szinte percnyi pontossággal, a lakosság összes rádiózással töltött idejének a fele. Ezen belül is a legnépszerűbb a 9 és 11 óra közötti időszak.

Ha aszerint elemezzük a rádióhallgatókat, hogy inkább hajnal 4 és déli 12 óra közötti, vagy inkább az ezen kívüli időszakban rádióznak, akkor a vizsgált lakosságban némileg több olyan személyt találunk, aki rádiózással töltött idejének zömét a délelőtti időszakra időzíti.

Ugyanakkor érdekes különbségek találhatunk, ha kisebb csoportok rádiózási szokásait is elemezzük. A fiatalok (15-29 éves korosztály) esetében a helyzet más. Ők sokkal jobban szeretnek a délutáni, esti időszakban barangolni az éterben. Tanítási időszakban feltehetően az iskola, nyári időszakban valószínűleg a megváltozó és későbbre tolódó napi időbeosztásuk miatt. A délelőtti rádiózás leginkább az aktív 30-49 éves korosztályra jellemző.

A nemek közül a férfiak, lakóhely szerint leginkább a megyeszékhelyen lakók hívei a reggeli, délelőtti rádiózásnak.