A mögöttünk hagyott év legnagyobb tanulsága, hogy a HR szakmát érintő, gyakorta változó jogszabályok közötti kiigazodás nem csak a jogkövető magatartást segíti elő, hanem költséghatékony megoldások egyedi kidolgozását is lehetővé teszi. Mindez az új kis adókkal fűszerezve azt jelenti, hogy manapság a KKV szektor vállalkozásai számára a HR szolgáltatók igénybevétele nemcsak elérhető alternatívát jelent, hanem sokszor a legkedvezőbb költségű, szabályos lehetőségek kiaknázását.  2012 a változások és újítások éve. Az eddig felhalmozott tudás és tapasztalat egy jó részét archiválni kell, hogy sok szempontból egy egészen új gondolkodásnak, módszernek és rendszernek adjunk helyet. Eddig sem volt könnyű, de ilyen előzmények mellett különösen nehéz feladattá vált egy-egy speciális munkaügyi vagy számfejtési problémára komplett, szabályos, törvényes, a feleket egyaránt és igazságosan kielégítő megoldást találni. Akik munkaerő-kölcsönző cégekben dolgoznak, s így mindig első kézből értesülnek a legfrissebb szakmai hírekről, akik cégvezetőik, kollégáik, s szövetséges partnereik által remek információs bázissal rendelkeznek, igazán tudják milyen felelősségteljes gondolkodást, összetett és sokrétű tudást is kíván ez a terület. Sok kisebb vagy közepes méretű cég nem teszi vagy teheti meg, hogy külön munkaügyes vagy bérszámfejtői végzettséggel rendelkező kollégát foglalkoztasson, a menedzsment többnyire a könyvelők hatáskörébe utalja a HR és/vagy munkaügyi területtel kapcsolatos teendőket. Érthető, mégis irreális ez a plusz feladatkör számukra. Hogy miért? A cukrász és a szakács is vendéglátásban tevékenykedik, és mégsem kéri senki a cukrásztól, hogy birkózzon meg egy báránysülttel…

„Január elején visszatekintve az elmúlt évre bizton állítom december az év legtartalmasabb, legmozgalmasabb, legzsúfoltabb és minden szempontból legnehezebb hava. Munka frontján bejelentések, változások, évzárás, évnyitás, magánemberként pedig… De ezt mindenki maga is tudja. Évek óta álmodozom arról, hogy december 20-a után, mint sokan mások, én is leteszem a lantot és átadom magam az ünnepi készülődésnek, hangulatnak, de ez idén sem így lett. Karácsonyfa alatt, két ünnep között is ismét az újévi változásokat mazsoláztam, készültem cégünk vezetősége és partnereink január elejei kérdésözönére. Akik a humánerőforrás bármely ágával foglalkoznak, tudják, hogy a decemberi változásoktól függetlenül is, ez egy szerteágazó ismeretet és komplex gondolkodást kívánó, folyamatosan pezsgő, gyakorta megoldásokért könyörgő, ugyanakkor havonta mégis ismétlődő feladatokat nyújtó terület. MMOSZ valamennyi tagszervezete munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozik. Mindannyian hirdetnek, szűrnek, kiválasztanak, be- és kiléptetnek, foglalkoztatnak. Minden cégnek megvan fenti feladatokra a módszere, rendszere, szakembere, csak ezért vannak, csak erre szakosodtak. Tapasztalataim szerint sokszor nekik, azaz nekünk sem könnyű egy-egy speciális munkaügyi vagy számfejtési problémára komplett, szabályos, törvényes, a feleket egyaránt és ugyanakkor igazságosan kielégítő megoldást találni.

Sokszor felmerül kérdésként, hogy azok a kollégák, akik egy kisebb termelő vagy szolgáltató vállalat HR vagy gazdasági osztályán dolgoznak, vajon hogy, mi alapján és milyen módszerekkel, segítséggel oldják meg a cégükben felmerülő problémákat. Számos szakmai konferencia, továbbképzés áll rendelkezésre, nem vitatom. Szakemberek, szakértő profik, szakmai anyagok színesek, érdekesek, tartalmasak. Azonban egy-egy speciális problémára nem nyújtanak direkt megoldásokat. Magam is több ilyen rendezvényen részt veszek, de látom, hogy az előadók sokszor nem tudnak a feltett komplex kérdésre teljes körű választ adni, mert egyrészt nincs idő a konkrét eset részletes kivesézésére, másrészt az előadók többsége egy-egy szakterületet ismernek kiemelkedően, miközben a megoldáshoz nem csak pl. a Munka Törvénykönyvét, de az SZJA,  Tb. és Eb. törvény megfelelő, oda vonatkozó részét is ismerni kellene.

Sok kisebb vagy közepes méretű cég nem teszi vagy nem teheti meg, hogy külön munkaügyes vagy bérszámfejtői végzettséggel rendelkező kollégát vegyen fel állományába. Többnyire a könyvelők hatáskörébe utalják a HR és/vagy munkaügyi területtel kapcsolatos feladatokat. Nem irigylem őket, hisz maga a könyvelés is egy elképesztően tág ismereteket kívánó terület, hatalmas felelősséggel és nyomással, napi feladatokkal, folyamatos törvényi változásokkal, kapcsolódó kötelező képzésekkel és gyakori hatósági ellenőrzésekkel. Tagadhatatlan, hogy vannak átfedések törvények ismerete terén, de azt gondolom és tapasztalom is, hogy az igazán jó munkaügyi megoldásokhoz, illetve azok gyakorlati kivitelezéséhez mindenképp előny célirányos szakvégzettséggel rendelkezni.

MMOSZ tagszervezetei szerencsés helyzetben vannak, hisz cégenként több szakterületre specializálódott kollégákat foglalkoztatnak, akik MMOSZ-es rendezvényeinken rendszeresen találkoznak és rendszeresen konzultálnak is szakmai kérdésekről. Munkaerő-kölcsönző cégek többsége nem engedheti meg magának, hogy ne így épüljön fel, hisz a kölcsönzésen kívül, illetve azzal szoros egységben egyben tanácsadói szerepet is betöltenek partnereik életében. Személyes tapasztalataim alapján azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek önálló és szakképzett HR osztállyal, gyakran fordulnak szakmai tanácsért kölcsönző cégükhöz. Ezt a gondolatot erősíti az is, hogy a legtöbb esetben az egyenlő bánásmód követelményének egyetemlegesen nem úgy felelnek meg, hogy a kölcsönző cég idomul a partner rendszeréhez, hanem partner követi le a kölcsönző cég által kialakított új, rentábilis és törvényes foglalkoztatási rendszert. Ez sokszor nem csak kényelmes és gazdaságos, de meglehetősen biztonságos is számukra.” (Nyiri Ilona, az MMOSZ szakmai tagozatának vezetője)

„A munkaerő-kölcsönzés egyik sajátos ismérve és népszerűsítésekor is az egyik leghangsúlyozottabb előnye a szakképzett munkaügyi háttér. Az általános szolgáltatások mellett ez az, ami biztosítja a hosszú távú és a vártnál eredményesebb együttműködés feltételeit. Mindennapi munkánk során nem elég a változások felszínes ismerete, azokat pontosan tudni, értelmezni és alkalmazni kell. Szakmai fórumok, rendezvények önmagukban sajnos nem elegendőek, még az azokon való folyamatos részvétel mellett sem. Lehetőséget viszont adnak egy olyan kapcsolati tőke kialakítására, megteremtésére, amivel a kritikusnak mondott munkaügyi esetek megoldásakor élni tudunk.

Ügyfeleink között vannak kisebb-nagyobb termelő vállalatok is, akik a nyári változások óta egyre gyakoribb rendszerességgel fordulnak hozzánk munkaügyi kérdésekkel. Ezen megkeresések szakmai megválaszolása kiváltképp presztízsértékű számunkra, hiszen a hatékony és magas színvonalú megoldó kulccsal biztosítjuk, hogy Partnerünk tanácsadójának tekint bennünket. Fenti szempontokat figyelembe véve fontosnak tartjuk magunk és kollégáink szüntelen szakmai fejlődését, hisz meggyőződésünk, hogy egy személyben munkaügyesként, TB ügyintézőként, bérügyintézőként, adószakértőként, valamint szakképzett HR-esként funkcionálva tudunk teljes körű szolgáltatást nyújtani.” (Bánfalviné Kántor Gyöngyi, Human Existence Kft., MMOSZ tag)

Ottó Csaba, MMOSZ alapító tag Man at Work Kft. ügyvezetője, az MMOSZ elnökének szavai szerint a mögöttünk hagyott év legnagyobb tanulsága, hogy a HR szakmát érintő, gyakorta változó jogszabályok közötti kiigazodás nem csak a jogkövető magatartást segíti elő, hanem költséghatékony megoldások egyedi kidolgozását is lehetővé teszi. Mindez az új kis adókkal fűszerezve azt jelenti, hogy manapság a KKV szektor vállalkozásai számára a HR szolgáltatók igénybevétele nemcsak elérhető alternatívát jelent, hanem sokszor a legkedvezőbb költségű, szabályos lehetőségek kiaknázását.  Bátran bízza az MMOSZ valamely tagjára személyzeti kihívásainak megoldását!

A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének célja az iparági érdekképviselet és érdekvédelem nyújtása a kiválasztással, a munkaerő-közvetítéssel, a munkaerő-kölcsönzéssel és a személyzeti kiszervezéssel (outsourcinggal) foglalkozó magyar cégeknek, illetve ezek üzleti partnereinek, támogatva mind a szolgáltatás nyújtását, mind annak fogadását, valamint a munkaerő-kölcsönzés jogintézményként való megszilárdulásának elősegítése és egy egységes – a versenyképességet és a munkavállalókat egyaránt kiszolgáló – szabályrendszer beépítése a magyar gazdasági és jogi struktúrába.

További információ: Holub Katalin PR vezető (+36 20 922 6431)