Az elmúlt két hónapot a pártok támogatottságának csökkenése, a politikától való elfordulás terjedése jellemezte. A Fidesz vesztesége minimális, az áprilisi 21-ről 20 százalékra szűkült a kormánypárti tábor – jelenleg 1,6 millióan tartoznak oda. A Jobbik valamivel többet veszített, két hónapja 17 százalékon állt, most 15 százalékos – 1,2 millió szavazópolgár követi a nemzeti radikális pártot. Az MSZP-nek a múltkori 11-ről 9 százalékra csökkent a támogatottsága, így nagyjából 750 ezren sorakoznak fel a baloldali párt mögé. Az LMP és a DK híveinek aránya ebben a hónapban azonos: az előbbi 5-ről csökkent, utóbbi 3-ról emelkedett 4 százalékra. Mindkét politikai erőnek bő 300 ezer szavazója van. Az Együtt támogatóinak aránya 1 százalék, más politikai formációk ezúttal nem érték el ezt a szintet. A pártot nem választók sokkal többen lettek az elmúlt két hónapban, arányuk 39-ről 44 százalékra bővült. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékkal vezet, a Jobbik 28 százalékos. Az MSZP ebben az aktív körben 15 százalékot ér el. A DK - tábora enyhe emelkedésének és támogatóik erőteljes aktivitásának köszönhetően – a negyedik helyre jött fel, 9 százalékos. Az LMP 5, az Együtt 1 százalékot kap a biztos pártválasztói csoportban - ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek az IPSOS június elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

Megtört ugyan a Jobbik lendülete, sőt az elmúlt hónapokban vissza is esett a támogatottsága, még sem maradt le igazán a Fidesztől. A nemzeti radikális párt híveinek aránya tavaly október és ez év márciusa között 11-ről 18 százalékra emelkedett, azóta viszont 15 százalékra csökkent. Az utóbbi hónapok veszteségei nem köthetők igazán egyik társadalmi réteghez sem, a lemorzsolódás általános és egyenletes. Mivel a Fidesz tábora is csökkent egy hajszállal, ezért a korábbiakhoz hasonlóan most is vannak olyan társadalmi rétegek, ahol a Jobbik tartja a lépést a kormánypárttal. A harmincas korosztályban, az érettségizetteknél holtverseny van a két politikai erő között: itt 17-18 százalék körüli a támogatottságuk. A negyvenes éveikben járók körében valamint a szakmunkások között viszont vezet a Jobbik a Fidesszel szemben: 24-17 illetve 23-16 százalékos arányban.

Tavaly ősz óta az MSZP tábora változatlan méretű volt, de most ez a párt is veszített támogatókat. Összességében a Jobbik mögött a harmadik helyet foglalja el a szocialista párt, de akad néhány csoport, ahol a második helyen található. Az 50 év felettiek körében 14, a legfeljebb 8 osztályt végzetteknél 12 százalékos az MSZP, míg a Jobbik e társadalmi rétegekben 8 százalékos. A szocialistáknak 50 év alatt vannak a leggyengébb pozíciói, az itt mért 4-5 százalékos támogatottságuk megegyezik az LMP-ével.

A Demokratikus Koalíció enyhén araszol felfelé, amíg tavaly jellemzően 2-3 százalékos volt a tábora, addig ebben az évben többször elérte a 4 százalékot. Az elmúlt hónapok adatai azt is jelzik, hogy e pártnak van a legaktívabb szavazóközönsége, most például háromnegyed részük menne szavazni, ha parlamenti választás lenne. A Jobbik szavazóinak 61, a Fidesz híveinek 58 százaléka mutatkozik elszántnak: Az MSZP-seknek 52 százaléka eltökélt, míg az LMP-sek 40 százaléka menne el voksolni egy mostani választásra.


Az adatfelvétel ideje: 2014. június 1-8.

A megkérdezettek száma: 1000 fô, akik együttesen az ország 18 éves és annál idôsebb lakosságát képviselik.

Alapsokaság: 18 éves és idôsebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezô magyar állampolgár.

Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.

A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1000 fõs mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.

Minden hónapban más-más 1000 fõt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsõs rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnõtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.