Hat ország 129 versenyzője részvételével Debrecenben 2016. október 15-16-án rendezték nagy sikerrel a Csizmadia Ferenc Emlékversenyt, nemzetközi rövidpályás gyorskorcsolya megmérettetést. Most már hagyományosan évente szervezett Csizmadia Kupa programjába a junior E és junior F korcsoportokban ebben az évben már második alkalommal szerepelt az ügyességi verseny, a versenyprogram részét képezve és beleszámítva a végső sorrendbe ebben a két kategóriában. A legnagyobb csatát a junior C korosztály versenyzői vívták, ahol a legkiegyensúlyozottabb erőviszonyok nagy csatát hoztak mind a női, mind a férfi versenyzők vonatkozásában. Ennek megfelelően a Csizmadia Vándor Kupa is ebben a korcsoportban talált gazdára. A hölgyek között a Jászberényi színekben induló Tian Rixin (JSE), a férfiaknál a szegedi Kmetykó Péter (TKKSE) szerezték meg a serleget. Az olimpiai keretben dolgozó Túri Anna (JSE), valamint Tiborcz Dániel (MTK) nyerték korcsoportjuk összetett versenyét. Az indulók nagy létszáma előrevetíti a háromnapos rendezés lehetőségét a jövőben.

 

További információ, sajtókapcsolat:
Holub Katalin
+36 20 922 6431