Idei legjobb rövid program pontszámát szerezte Tóth Ivett az ostravai Európa-bajnokság nyitó napján. Az utolsó előtti csoport harmadik futójaként Sebestyén Júlia tanítványa hibátlan programot mutatott be.

 

Tóth Ivett tripla toe loop - tripla toe loop kombinációval kezdte programját, majd tripla Lutz következett. A harmadik ugrás, a kötelező dupla Axel pedig - a koreográfiába hatásosan beillesztve - a program végére került, ami fáradtság szempontjából merész döntés volt, de Ivettnek nem okozott gondot. „A Lutz előtt az volt az érzésem, hogy ez el fog szállni, de az utolsó pillanatban még ráhúztam, és végül sikerült” – nyilatkozta. „Az egész nap kicsit idegesebben telt, mint máskor, mert ebben a szezonban ez volt az első nagy nemzetközi megmérettetésem. Eleinte izgultam, és nehezen tudtam befogadni ezt a környezetet, de délutánra kipihentem magam, és végül fantasztikus érzés volt ilyen hatalmas közönség előtt, fényárban futni, s talán még az ugrásaim is magasabbak voltak.”

 

A tavaly 11. helyen végző műkorcsolyázónő idén szeretne még előrébb végezni, amihez az első lépést ezzel a rövid programmal meg is tette célja felé. „A pontszámmal maximálisan elégedett vagyok. Az országos bajnokságon már 60 pont fölött korcsolyáztam, és itt is sikerült kihoznom ezt magamból. Versenyről versenyre fejlődtem, az ugrásokban is. Volt bennem egy kis félelem, hogy vajon a kontinensviadalon is menni fog-e, de végül nem volt gond. Ha sikerülnek az ugrások, a lépéssort is könnyebb élvezni.”
„Szeretnék a kűrben is hasonlót futni, mint az országos bajnokságon, és megcélozni az első 10-et” – mondta el a rövid program után a vegyes zónában a Sebestyén Korcsolya SE tehetsége. „A csütörtöki szünnapon kipihenem magam, a fizioterápia segíteni fog, hogy kigyúrjuk belőlem a stresszt is, s a kűrben próbálok majd ugyanilyen fejjel és szívvel versenyezni” – tette hozzá. Az elmúlt évben még junior versenyzőként felnőttben is induló korcsolyázó idei rövid programja Michael Jackson egyveleg, amely azonban koreográfiájában és a zeneszámokban is eltér a megszokott és népszerű Michael Jackson programok sorozatától, hiszen kevesen kezdik a lassú és érzelmes Earth Songgal a programot. „Egyéniben nem nagyon szokták használni, ezért ez nekem is kihívás volt” – nyilatkozta.

 

Sebestyén Júlia is elégedett versenyzője teljesítményével. „Reménykedtem benne, hogy meg tudja csinálni, hiszen versenyről versenyre egyre jobb rövideket futott, ez pedig önbizalmat ad egy versenyzőnek” – mondta el, miután Tóth Ivett lejött a jégről. „Ugyanakkor érezhető, hogy ez mégis csak komoly tétverseny, Európa-bajnokság, a tapasztalat viszont Ivettnek is segít. Látni lehetett, hogy sokkal nyugodtabb, mint az a lány, aki pár évvel ezelőtt állt ugyanitt, talán az első közös versenyünkön, egy Junior Grand Prix-n.”
A verseny közben, mint mindig, most is arra koncentrált a tréner, hogy tanítványának minden eleme helyén legyen.  „Láttam rajta, hogy nagy kő esett le a szívéről minden technikai elem után, hogy ez is, az is sikerült. Ő az a típus, akinek idő kell, hogy begyakorolja az új programokat. Idén nehezebbeket kapott, mint korábban, Benoit Richaud állította össze a koreográfiákat, idő kellett, amíg hozzászokott” – fejtette ki. A rövid program pedig mindig kell, hogy jó kiindulás legyen a kűrhöz” – tette még hozzá. Nos, úgy tűnik, ezzel most nincs is probléma.

 

A rövid program után a torna esélyese, az orosz Jevgenyina Medvegyeva vezet, mögötte honfitársa, Anna Pogorilaya a második. Az oroszok sorába ékelődve jelenleg harmadik a nagy visszatérő 29 éves olasz Carolina Kostner, majd negyedikként ismét egy orosz, Maria Sotskova. A dobogós helyek sora valószínűleg közöttük fog eldőlni. Tóth Ivettet megelőzi még a francia Laurine Levavelier, mögötte pedig szintén igen szoros a verseny.

 

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)