Megnyitó ünnepség szerdán, közel 100 korcsolyázóval

Mint Sallak György szervező bizottsági ügyvezető igazgató mondta "a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a méltán híres magyaros vendégszeretet járja át az eseményt, „ez a ’feeling’ érezhető legyen a sportolók, a vendégek és a nézők számára egyaránt.  Ennek az érzésvilág fontos megjelenési pontja lesz az ünnepélyes megnyitó is, amelyen a Himnuszt Náray Erika énekli el.  A sokszínű programban közel 100 korcsolyázót láthatunk a jégen, ismét köszönthetjük a tíz évvel ezelőtti Eb-n aranyérmet szerzett Sebestyén Júliát is, valamint feltörekvő és már nemzetközi szinten is bizonyított ifjú korcsolyázóinkat.

A megnyitó felvonultatja valamennyi korcsolyázó szakágat, így a műkorcsolya és jégtánc mellett láthatjuk a szinkronkorcsolya csapatot és a short track versenyzőit is.” A megnyitó már a próbák során is sok dicséretet kapott.

A megnyitó meglepetés produkciókat és különleges látványelemeket is felvonultató show-val várja a vendégeket január 15-én szerdán délután 16.45-kor a Syma csarnokban.